Királyi nyavalya

2008. november 05. szerda, 09:08 Kovács Lászlóné
Nyomtatás
Osztályunk tanulója Kolarics Juhász Mia, nagypapája Sóly polgármestere. Tőle kaptunk meghívást egy nagyon nemes és megtisztelő alkalomra. Sóly testvértelepülése Kisbacon, Benedek Elek szülőfaluja. Vendégségbe érkeztek Székelyföldről gyerekek, kísérőik "cimborálni".

Mi 14 órára, a kiállítás megnyitójára érkeztünk, mely a falu Kultúrházában Nagybacont mutatta be. Fantasztikus népviseleti ruhák, használati és dísztárgyak sorakoztak gyékényből, fából. A gyerekek egymás megismerése után mesevetélkedőn vettek részt, a kezükre nyomott mesenyomda jelzéssel lettek csapattaggá. Jó csapatszellemben gyorsan ment a feladatok megoldása, csak úgy röpködtek a pluszpontok. 16 órától műsorok, bemutatkozások helyszíne lett a Kultúrház. A zsúfolásig megtelt teremben mi, a 3. a osztályos a KIRÁLYI NYAVALYA című mesejátékot adtuk elő. Nagy sikere volt a szereplőknek, a darabhoz illő reneszánsz zenére köszönték meg a vastapsot.

A délután folyamán hallhattunk még népdalénekes, hangszeres, mesemondós bemutatkozást.
Végül az eredményhirdetésben megköszönték nekünk is az aktív részvételt, s hogy tudásunkkal, ötletességünkkel színesítettük a vendégek programsorozatát. Késő esti órákban eszem-iszom után indultunk haza.

Kovács Lászlóné Erzsi néni

2008. október 18. 

Módosítás dátuma: 2008. november 05. szerda, 09:21