Iskolaavatás

2006. október 01. vasárnap, 22:34 Cz. Nagyné Bándi Klára
Nyomtatás

{datsopic id=116}2006. szeptember 25-én délután 3 órakor volt felújított iskolánk avató ünnepsége. A fejújított udvaron több százan voltak tanúi ennek az eseménynek. Meghívást kaptak a város vezetői, önkormányzati képviselők, az építők, az igazgató kollégák, a jelenlegi és a volt kollégák, a szülők és a gyerekek.
Horváth György, színész vállalta a narrátori szerepet.

Az avató ünnepség műsora:

1.) Kovács Attila zeneszerző és Asztalos István szövegíró, magyar tanár Avatódal című műve az iskolai énekkar (betanította: Simacsekné Kovács Karolin) és szóló: Cz. Nagy Zsófia (tanára: Völler Adél) előadásában.
2.) Az igazgatónő, Cz. Nagyné Bándi Klára köszöntője.
A beszéd vázlata itt olvasható:

 Tisztelt Vendégeink, Kedves Kossuthosok!

Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen alkalomból köszönthetem Önöket, megvalósult az álom, az iskolánk teljes felújítása.

Párhuzam: szintén a szülők segítségével lehetett megoldani a ki- és beköltözést a felújítás során

Történeti folytatás:

{datsopic id=117}Az elmúlt 50 évben közel 5 000-en végeztek az iskolánkban. Nem volt ritka a 45-50 fős osztálylétszám sem.
Belelapozva Állami Polgári Fiúiskola 1932/33-as iskola évéről szóló „Értesítőjébe”, melyet Frank Zoltán igazgató szerkesztett: „Ha csak 40-es létszámú osztályokkal dolgozhatna a tanári kar (előfordult 58 fős osztály is), úgy a tanulók szorgalma és előmenetele terén is erős javulás mutatkozhatnék, mert akkor intenzívebben lehetne az egyes tanulókkal foglalkozni.”

Iskolánk arculatát 1990-től emelt szintű matematikaoktatás határozza meg, először csak 5. osztálytól, majd 1998-tól már 1. osztálytól indultak emelt szintű matematika osztályok.

Nagyon jelentős versenyeredményekkel büszkélkedhetünk matematikából és magyar nyelvből is.

A 2006-ban megrendezett Országos Zrínyi Ilona Matematikaversenyen – mely a résztvevők számát tekintve Európa egyik legnagyobb korosztályos tanulmányi versenye – a 2600 induló iskola közül a 9. helyezést szerezte meg a Kossuth, az iskolák rangsorában.
15 év után először, idén az országos döntő nem Kecskeméten lesz, hanem itt Veszprémben, iskolánk lesz a verseny társrendezője. Ez hatalmas elismerés a városnak és a Kossuthnak.

A városvezetés és az iskolavezetés együttesen szorgalmazta, hogy megújuljon az épület.

Szeretném elmondani, hogy rengeteg segítséget kaptam a kivitelezés során, ahol lehetett, figyelembe vették az iskola kérését.
A következő embereknek külön hálás vagyok ezért, hogy ez a felújítás nemcsak egy munka volt a sok közül:{datsopic id=113}

Grószné Hellebrandt Ilona létesítményfelelős
Boross Ottó műszaki igazgató
Halász István vezető tervező
Csepregi Kálmán asztalos üzemvezető
Rosos Péter
Ferenczi Péter
Kapcsos Csaba
Vingelman László
Stern András bontó
Gyurcsek József villanyszerelő

További munkájukhoz sok sikert kívánok!

Befejezésül az 1998-ban kiadott Emlékkönyvből szeretném Varga Gábor, iskolánk volt igazgatójának szavait idézni:
Iskolánk történetével foglalkozva értettem meg igazán, amit egyik igazgató elődöm, Kovács István mondott: „Szinte nincs olyan veszprémi, aki valamilyen módon vagy formában ne került volna kapcsolatba ezzel az iskolával.”
Varga Gábor így folytatja: „Vajon felmérhető-e az a szolgálat, amit ez az iskola – legyen polgári vagy keri, 1. számú vagy Kossuth – nyújtott Veszprémnek, megyénknek, hazánknak? Hány kiemelkedő, vagy akár átlagos karrier indult innen?”

Erre válaszolni nem tudok, de néhány kiemelkedő karriert befutott volt tanítvány ma elülteti az első fát iskolánk előtt. Remélem több ilyen alkalom lesz még.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

3.) Csillag Ádám, iskolánk volt diákja Kossuth Lajos ceglédi beszédéből mondott el részletet. Ádám tavaly megnyerte az Országos Kossuth Szónoklatversenyt.
4.) Kertész Dóra, iskolánk volt diákja (tanára: Völler Adél) elénekelte Máthé Péter: Hazám című számát nagy sikerrel.
5.) Dióssy László polgármester úr mondta el avató beszédét.
6.) Versek a felújított iskoláról a versírók előadásában.

Az avatásra meghirdetett versíró pályázat győztes alkotásai: ... (hamarosan)

7.) Pro Meritis-díjat vehetett át Szűcs István, a VEMÉV-SZER Kft. ügyvezetője, Veszprém Városért arany emlékérmet Ferenczi Péter, Rosos Péter és Kőkuti Zoltán, a VEMÉV-SZER Kft. dolgozói.
8.) Emlékfát ültettek iskolánk híres diákjai közül heten: {datsopic id=111} {datsopic id=109}

Bérczi István, tornász
Egei Sándor, artista
Kovács Attila, zeneszerző
Nemere István, író
vitéz Serényi István, távfutó
dr. Vonderviszt Ferenc, biofizikus
Völler Adél, énekművész.

9.) A főépületben lévő emléktáblák leleplezése
10.) Séta a főépületben, majd fogadás (Bakony Gaszt).

{datsopic id=100}A fogadáson átadtuk az emléklapokat, amiket az avatás emlékére készítettünk (kb. 240 db). Kaptak emléklapot a volt és jelenlegi kollégák, tiszteletbeli kossuthosoknak fogadtuk a felújítókat és a  támogatókat. Mindenki kapott egyet a Kossuth Krónika legfrissebb számából.

Simacsekné Kovács Karolin készített egy CD-t a felújítás mozzanatairól "Ilyen volt, ilyen lett" gondolatot követve. Ennek a CD-nek az anyaga a fogadás ideje alatt kivetítésre került a Kossuth-teremben.

A fogadás ideje alatt a kollégák minden érdeklődőnek megmutatták a termeket. Sokan érdeklődve keresték meg magukat a tablóképeken.

134 újrafényképezett és keretezett tablókép került fel a falra (csak 9 hiányzik), a legöregebb képen az 1953-ban végzett fiúiskolai osztály látható.

További képek az eseményekről a Galériában láthatók. 

{mos_sb_discuss:2}

Módosítás dátuma: 2006. október 24. kedd, 19:45