Finn testvériskolások látogatása

2010. május 27. csütörtök, 16:39 Cz. Nagyné Bándi Klára
Nyomtatás

Image2010. május 27-június 3-ig Finnországból, Rovaniemiből az Ylakemijoen Kuoluból meglátogat bennünket 12 diák és 3 tanár.

Az itt tartózkodásuk alatt a következő programokon vesznek részt. Külön felhívom a figyelmet a sálkötés re.
Az 2. nap képei. (Programja lejjebb.)
A 3. nap képei

Erre az eseményre figyel a sajtó is. Smile

MTI hír

Veszprém város honlapja

Civil hangár

IndexVeszprém

Veszprém város honlapja 2. cikk

Finn Nagykövetség

Napló cikk 1.

Napló cikk 2.

1. nap
18.20-kor megérkeztek Ferihegy 2A-ra.
A 3. b osztály fogadta őket énekkel. Együtt jöttek le egy autóbusszal A Szikvíz parkolónál vártuk a csoportot nagy izgalommal, akik 20.50-kor meg is érkeztek.

2. nap
8.45-kor megérkezett a 3 finn tanár, akinek megmutattuk az iskolát.
9 órakor köszöntöttük a csoportot, a Veszprém Televízió riportot készített a vezetőkkel.
10 órakor a Megyei Könyvtárban folytattuk a sálat.
A Veszprém TV híradása itt megnézhető. A Vehir.hu cikke itt olvasható.
10.30-kor indulás Tihanyba.
13.40-kor hajóval mentünk Balatonfüredre.
Balatonfüreden dr. Szoboszlai András (VEMAFI elnöke) fogadott minket egy rohamkocsival, aminek a teljes berendezését megmutatta. Leitold Marci vállalta is a gyakorlatot, ahol megmutatták egy sérült ellátását.
14.30-16 óráig strandolás
16.30-kor visszaindulás Veszprémbe.

3. nap
10 órakor Stégerné Ildikó segítségével városnézésen vettek részt a finn vendégek.
15 órától részt vettek a Családi Nap programján.

4. nap
A családok egyénileg viszik el a finn gyerekeket a környékre (Keszthely, Pápa stb.).

A finn tanároknak a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület szervez programot. A Tapolcai Tavasbarlangot, a Herendi Porcelánmanufaktúrát tekintik meg. Utána Bándon ebédelnek, majd Felsőörsre mennek egy délutáni programra.

5. nap
8 órakor indultunk Budapestre.

Módosítás dátuma: 2010. július 04. vasárnap, 09:27