A MATEGYE által szervezett Megyei Matematikaverseny eredményhirdetésére 2017. december 14-én került sor iskolánk Kossuth termében. A versenyen iskolánk tanulói közül többen is kiemelkedően teljesítettek. Elért eredményük alapján öten - Csomai Rozi (5. a), Bálint Balázs (6. a), Matusz Levente (6. a), Morvai Levente (7. a), Tislér Levente (8. a) - kaptak meghívást a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre, melyet 2018. április 27-30. között rendeznek Szabadkán.
Az eseményről a vehir internetes hírportál is tudosított.
A megyei verseny eredményei:






Finnország magyarországi nagykövete, Jari Vilén ismét meglátogatta iskolánkat. Szeptember 25-én meghirdette „Az én Finnországom” című prózaíró pályázatát, amelynek eredményhirdetését 2007. december 13-án 11 órakor tartotta nálunk. 4 iskolából 32 pályamunka érkezett. Szakértő zsűri döntötte el, hogy kiket emelnek ki közülük.
A Bolyai matematikai csapatversenyre idén jelentkeztünk először, ezért aránylag kis létszámmal indultunk. Ennek ellenére fantasztikus eredmények születtek. A megyei fordulót 3 évfolyamon is megnyertük, a döntőbe jutott 8 csapatból 3 iskolánkból való. Az országos döntőt a 4. osztályosok MEGNYERTÉK, a 6. osztályosok pedig 4. helyezést értek el. A részletes eredmények:
2017. november 30-án a Dózsa György Általános Iskola könyvtára által rendezett