2023 októberében iskolánk is csatlakozott az Állatvédelmi Témahéthez.
Október 3-án a helyes kuytatartással ismerkedtek meg tanulóink egy érdekes bemutató alkamával.
1931-ben Firenzében tartották azt a környezetvédelmi konferenciát, melyen először merült fel az Állatok Világnapjának gondolata. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt. Október 4-én, az Állatok Világnapján játékos vetélkedőn vehetettek részt tanulóink.
Október 6-án a Veszprémi Állatkertben jártak tanulóink, ahol egy vetélkedőn is részt vettek. Köszönjük a programok szervezését Jutka néninek és Gyöngyi néninek. A hét folyamán diákjaink sok új információt kaptak.






A felsős farsangot 2013. február 1-jén rendezte a diákönkormányzat. Idén minden osztály egy táncot mutatott be, a "Népek táncai" témában. A farsangon készült képek
2013. március 21-én 16.30-tól várjuk a leendő első osztályos gyerekeket és szüleiket a következő Ovisuli foglalkozásokra.
