A Szülői Munkaközösség idén is megszervezi a Kossuth-bált, immár 4. alkalommal. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a rendezvényre!
Helye: Egyetemi Étterem
Ideje: 2009. február 21. 19 óra
A műsorban fellépnek iskolánk volt diákjai, és Vastag Csaba a Popdaráló énekese is! Értékes tombolanyeremények!






Kedves Szülők és Gyerekek!
Kövesi Borbála 5. b osztályos tanuló a XI. Országos Gitárverseny területi válogatóján Győrben maximális pontszámot kapott. Így biztosan részt vehet a döntőn. 
2009. január 9-én 15 órakor volt a Bem városi matematikaverseny eredményhirdetése. Évfolyamonként (2-8. évfolyam) az első 10 helyezett, iskolánkból 25 tanuló kapott erre meghívást. Az eredmények:
A Varga Tamás matematikaverseny megyei fordulóját 2009. január 13-án 14-16 óra között
rendezzük iskolánkban. A megyei fordulóra az I. kategóriában a legalább
27 pontot, a II. kategóriában a legalább 32 pontot elérők kaptak
meghívást. A terembeosztásban szereplő számok a versenyeken
megszokottak (1/15 azt jelenti, hogy az 1. terem 15. szék). Számológép használható. A tanulók 13.45-ig foglalják el a helyüket a szükséges adminisztráció miatt!
A jubileumi évhez csatlakozott 3 helyi verseny is, amelyek közül a
Helytörténeti-városismereti versenybe Veszprém város iskoláit is
bevonták a szervezők.











